Rólam…

Mielőtt pszichológus lettem, mérnök-üzemgazdászként kerestem, és nem igazán találtam a helyemet a versenyszférában. Miközben a gyermekeim fejlődését kísérve, őket menedzselve, nagyon sokat tettem azért, hogy jó anya, jó feleség, jó munkaerő is legyek, és ezek ennek ellenére egyszerre nem igen jöttek össze, elkezdtem keresni ennek a Miértjeit. Ahogy egyre több válaszra leltem, úgy vált egyre tudatosabbá és könnyebben élhetővé az életem. Ezzel együtt pedig egyre határozottabban fogalmazódott meg bennem, hogy nem érdekel a számok világa, emberekkel szeretnék foglalkozni. 
Bár pszichológiai tanulmányaim egy izgalmas önismereti utazásként indultak, az egyetemi évek végére már biztos voltam benne, hogy megtaláltam a hivatásomat.​

Ma is izgalmas számomra segíteni másoknak Miért-ek megfogalmazásában, és Válasz-ok megtalálásában. Integratív terapeutaként több különböző módszer integrálásásával dolgozom, mindenkinek egyénileg személyre szabva a terápiáját. ​

Miután a csoportterápiák a saját nehéz helyzeteimben jóval gyorsabb és látványosabb változást hoztak mint az egyéni terápia, már a pszichológia tanulmányaim alatt elkezdtem keresni a csoportozásnak azt a formáját, amiben “összeérhet” bennem a pszichológus a mérnökkel a közgazdásszal, és mindennel, ami vagyok. A pszichodráma színpadán találtam meg ezt a teret, így lettem dráma vezető. Először 2015-ben találkoztam a drámával Dr. Daubner Béla önismereti csoportjában, és a csoport végére teljes elkötelezettje lettem a módszernek. 

pszichodráma-fejléc-1077x640 mobil fejléc

Ahogyan dolgozom...

EGYÉNI TERÁPIA
Egyéni formában főként felnőttekkel dolgozom. Kísérem őket önismereti útjukon, segítem őket nehéz élethelyzeteik megértésében, feldolgozásában, a traumáik belső erőforrássá alakításában. Segítek abban hogy felismerjék irreális céljaikat – illúzióikat – és elérhető célokat tűzzenek ki helyettük. Addig vagyok mellettük, míg szükségük van rám ahhoz, hogy elinduljanak és haladjanak céljaik megvalósítása felé.
Kisebb számban foglalkozom gyerekekkel, kamaszokkal és szüleikkel azzal a célkitűzéssel, hogy megtanuljanak együtt tudatosan a családi egyensúly, a harmónia felé törekedni. Egyéni keretek között a terápiás módszerek mellett állat asszisztált terápiát is tartok saját terápiás kutyámmal, Makitával. 
Új pácienseket egyénileg korlátozott számban tudok fogadni.

CSOPORTTERÁPIA
Csoportos formában csak felnőttekkel dolgozom. Elsősorban pszichodráma csoportokat vezetek, emellett időnként tartok kommunikációs tréninget, és játszma szemináriumot is. A csoportterápiákat általában egy vezető társsal közösen tartom. Több kollégával is dolgozom párhuzamosan.
Dráma csoportjaim zárt csoportok, 10-16 csoporttagból állnak. Közös munkánk során a csoport megtartó és gyógyító erejét kihasználva a pszichodráma, biztonságot nyújtó keretei között segítjük a csoporttagokat ​​az egyéni fejlődésben.​ A pszichodrámáról itt, az aktuálisan induló csoportjaimról és vezető társaimról itt tudsz tájékozódni.​​​

pszichodráma Hunfalvy Tímea kanapé függőleges 2 webp

Módszereim

Különböző módszerspecifikus képzéseken tanultam több különböző terápiás módszert, melyeket személyre szabva, integrálva használok a munkám során. Használom a Tranzakcióanalízist, a Gordon-féle kapcsolati- és kommunikációs módszert, a KIP-et, NLP-t, Ego-state-t, Kognitív viselkedésterápiát, és a Sématerápiát. A csoportterápiáimban ezeken kívül alkalmazom a pszichodráma, a csoportdinamika, és a családállítás elméletét, gyakorlatát, és eszközeit.

Tanulmányaim

ALAPKÉPZETTTSÉGEM

Szülővárosomban, Székesfehérváron a most Gróf Széchenyi, akkor Ságvári Endre Gép- és Híradásipari Szakközépiskolában, 1986-ban érettségizem mint 612-es számú Számítástechnikai műszerész.

Soha nem dolgoztam műszerészként, de a kamaszkorom meghatározó négy évében egy olyan osztályközösség tagja voltam, mely most közel 40 év után is közösség. Az ott töltött négy év alatt az iskola Nagy Tanár egyéniségeitől életről-halálról és az élet nagy dolgairól olyan sok igazat tanultam, hogy bármekkorát fordult is azóta a világ, az akkor kialakult alapértékeim ma is érvényesek.

MIELŐTT PSZICHOLÓGUS LETTEM…

A Ságváriból egyenes út vezetett a Dunaújvárosi Főiskolára, itt szervezési üzemmérnökként végeztem. Soha nem dolgoztam mérnökként, de itt ismerkedem meg a gyerekeim apukájával, akivel a főiskolás éveink után családot alapítottunk, született két – mára felnőtt – gyermekünk, és azóta is együtt élünk.

A gyerekeink óvodás koráig nem dolgoztam. Ez idő alatt a Pénzügyi Számviteli Főiskolán mérnök-üzemgazdász diplomát szereztem, és ezzel párhuzamban egy mérlegképes könyvelői képesítést. Ezekkel a végzettségeimmel keresgéltem a helyemet a verseny-szférában.

PSZICHOLÓGIA

A pszichológia alapképzést a Babes Bolyai Tudomány-egyetemen végeztem, Kolozsvárott. Szakdolgozatomban különböző általános iskolákban mértem a tanulási motivációt 6. osztályos diákoknál azzal a hipotézissel, hogy szignifikánsan magasabb lesz a tanulók motivációja az alternatív iskolákban. A hipotézisemet nem erősítették meg a kutatási eredmények.

Mesterképzésre a Szegedi Tudományegyetemen jártam. Diploma dolgozatomban a sajátos nevelési igényű gyerekek marginalizálódását mértem az iskolai közösségen belül, szociometria módszerével. A hipotézisem szerint az alternatív iskolák közösségi hálója a sajátos nevelési igényű gyermekek tekintetében megtartóbb a hagyományos iskolákénál – ezt megerősítették a kutatásom eredményei is.

SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSEK

Már az egyetemi éveim alatt elkezdtem különböző terápiás módszerekben képződni, és ez a tanulás azóta is tart.

Már a pszichológia tanulmányaim előtt Gordon Kapcsolati- és Kommunikációs módszert tanultam, a GordonTA Egyesületnél. A pszichológia mesterképzése alatt az Integratív terapeuta címet szereztem az IPE-nél. Itt tanultam KIP-et, NLP-t, Ego-state-et, Kognitív viselkedés terápiát, Séma terápiát. Képződtem még az egyesületen belül tranzakcióanalízisben és gyermek-terápiás módszerekben, mint rajz-KIP, művészet terápia, játék terápia, családterápia. Ezeken felül tanultam családállítást, és a Magyar Pszichodráma Egyesület (MPE)-nél a kötelező 250 óra önismereti csoport után középfokú pszichodráma asszisztens, majd felső fokú pszichodráma vezető lettem.

„Úgy fogta a kezemet, hogy hagyta, hogy én vezessem az övét…”

,,

Flóra, könyvelő

„Úgy fogta a kezemet, hogy hagyta, hogy én vezessem az övét. Végtelen türelemmel bírta, ahogy botlatoztam az utamon, és mindaddig ott volt velem, míg megtaláltam a legmegfelelőbb új utat. Még sosem jöttem el tőle úgy, hogy legalább egy „ahhhaaa” élménnyel ne gazdagodtam volna, néha többel is. „

,,

Antónia, hivatásos édesanya

„Elfogadást kaptam tőle, és ebben a közegben elkezdtek az addig lehetetlennek vélt dolgok szépen lassan valósággá válni. Teljes természetességgel fogadta azokat a dolgaimat, amiket eddig magam előtt is szégyelltem, és olyan összefüggésbe helyezte őket, hogy ma már tudom, nem az én szégyenem, és azt is, hogy letehetem. Ezen még dolgozom.”

,,

Nóra, jogász

“Olyan számomra eddig ismeretlen kontextusba segített elhelyezni az életem eseményeit, amiben érthetővé váltak eddig megmagyarázhatatlan dolgok. Segítségével elkezdtem „rendezni”, nem csak „elszenvedni” az életemet. Mindig velem van az általa többször idézett Várkonyi Zsuzsától származó bölcselet: Senki sem jódolgában hülye…”

Ahogyan dolgozom...

EGYÉNI TERÁPIA

Egyéni formában segítek felnőtteknek nehéz élethelyzeteik megértésében, feldolgozásában, a traumáik belső erőforrássá alakításában, kísérem őket önismereti útjukon. Segítem őket irreális céljaik felismerésében, azok elérhetővé alakításában és abban, hogy elinduljanak a céljaik megvalósítása felé.
​Egyénileg foglalkozom még gyerekekkel, kamaszokkal és szüleikkel is azzal a célkitűzéssel, hogy maguk is tudatosan keressék, a családjukon belül azt az egyensúlyt, amelyet mindannyian harmóniaként élnek meg.
Új pácienseket egyéni terápiába korlátozott számban tudok fogadni.

CSOPORTTERÁPIA

Csoportos formában felnőttekkel dolgozom. Elsősorban pszichodráma csoportokat vezetek, emellett néha tartok kommunikációs tréninget, és játszma szemináriumot is. A csoportterápiákat általában vezető társsal közösen vezetjük. Több kollégával is dolgozom párhuzamosan.
Dráma csoportjaim zárt csoportok, 10-16 csoporttagból állnak. Munkánk során a csoport megtartó és gyógyító erejét kihasználva a pszichodráma jól definiált, biztonságot nyújtó kereteit tartva segítjük a csoporttagokat ​​az egyéni fejlődésben.
Csoportjaimról és vezető társaimról itt tudsz tájékozódni.

Pszichodráma Hunfalvy Tímea Rólam 700x580

Hunfalvy Tímea vagyok, pszichológus

Azért dolgozom, hogy segítsek – akár Neked is. Abban tudok segíteni, hogy a vágyaidhoz és a körülményeidhez mérten a legjobbnak vagy épp a legkevésbé fájdalmasnak tudd megélni az életedet. Segíthetek Neked megtalálni az irányt, ami felé érdemes el-indulnod, abban hogy úgy tudj gazdálkodni az erőddel hogy végig kitartson az utadon, és abban is hogy megtaláld azt a célt, ahová öröm lesz majd megérkezned.

​Elsősorban Benned hiszek. Abban, hogy tudsz változni és változtatni. Hiszek még a tudományban, ezért magam is folyamatosan tanulok. Hiszek a spiritualitásban is, vagyis abban hogy az életünknek van iránya és van célja, amit érdemes megtalálnunk. Hiszek még az önismeret erejében, ezért önmagamat is folyamatosan fejlesztem. Hiszem hogy a a személyes traumák belső erőforrásokká alakíthatók, és így a személyes fejlődést szolgálják. Végül, de nem utolsó sorban egyre nő a hitem a csoportok megtartó és gyógyító erejében.

Ars Poetica

VAN HOZZÁ KÖZÖD?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
És hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül éppen itt él
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán igen.

Ingrid Sjöstrand

Change Your Life

Start Your Journey of Happiness and Health Today!

Seek Health with Yoga Sadhana

Proin gravida nibh vel velit auctor aliquet. Aenean sollicitudin, lorem quis bibendum auctor, nisi elit consequat.

Healthy Eating for Healthy Life

Proin gravida nibh vel velit auctor aliquet. Aenean sollicitudin, lorem quis bibendum auctor, nisi elit consequat.

Control Your Brain with Pranayama

Proin gravida nibh vel velit auctor aliquet. Aenean sollicitudin, lorem quis bibendum auctor, nisi elit consequat.

Features & Benefits

Features

Benefits

We Help You Stay Healthy

The Trainers

Proin gravida nibh vel velit auctor aliquet. Aenean sollicitudin, lorem quis bibendum auctor, nisi elit consequat.

Jamie Hofstadter

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo luctus .

Annie Hofstadter

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo luctus .

Happy Faces of Happy Students

Proin gravida nibh vel velit auctor aliquet. Aenean sollici tudin, lorem quis biben dum auctor, nisi elit conse quat.