A dráma csoportban az egyik legerősebb tapasztalás az, hogy mi emberek jóval több dologban hasonlítunk, mint azt gondolnánk. Ezt már az első saját önismereti csoportomban is megtapasztaltam. Nem látok mást most, vezetőként sem, így ha lehet ez a megyőződésem azóta még határozottabb. És igen, tudom, hogy ez a pszichodráma elsőre ijesztően hangzik…
Sem találóbb nevet, sem olyan definíciót nem tudok adni, melyből bárki megérthetné, mi a pszichodráma. Pont ugyanazért, amiért a meditációt is lehetetlen elmagyarázni annak, aki soha nem próbálta, hiszen annak a lényege is maga a tapasztalás…
Az a jó a pszichodrámában, hogy csak azután kell döntened, hogy működik-e neked, miután kipróbáltad. Az első két alkalommal megismerkedhetsz a csoporttagokkal és a vezetőkkel, és belekóstolhatsz a drámázásba, mielőtt végleges döntést hozol az elköteleződésről. Nem kell hinned nekem, hogy ritka a visszalépés – gyere, tégy egy próbát!
Drámázni jó, mert akármiben is vagy, itt önmagad lehetsz. Senkinek és semminek nem kell közben megfelelned, eljátszanod, hogy valamilyen másmilyen vagy, mint amilyen. Itt senkinek nincsenek veled szemben elvárásai. Teheted ezt azért, mert a mindennapjaidban nem találkozol a csoport többi tagjaivat. És teheted ezt akkor is, ha közszereplő vagy, hiszen egymás keresztnevét/becenevét tudjátok csak. Annyit tudsz másokról, amennyit elmondtak magukról, és te is annyit osztasz meg magadból, amennyit szeretnél. A csoportműködés egyik alapszabálya a titoktartás – azaz a csoportban történtek/elhangzottak a csoporton belül maradnak. Szigorúan ideértve azt is, hogy kik a csoporttagok, vagy hány fős a csoport. A pszichodrámának ezen túl is vannak fontos alapszabályai, melyek mindegyike a csoporttagok biztonságát védi. Mert önmagunkon dolgozni csak biztonságban lehet.
Azért is jó drámázni, mert amikor valami nagyon feszít belül, akkor kiteheted ezt a színpadra ha szeretnéd, és ezzel a benned lévő feszültség egy részét is esélyed van otthagyni a dráma színpadán – mindezt biztonságos közegben, ahol közben senki nem állít le, hogy nem jól érzed, amit érzel, vagy nem jól csinálod, amit csinálsz. Helyette segítenek neked, támogatnak és melléd állnak azok, akik valaha voltak hasonló helyzetben, mint te most. Mindig kiderül, hogy bármiben is vagy, nem vagy egyedül…
Drámázni azért jó még, mert van, hogy annyira fájdalmas neked valami, hogy nincs erőd játszani vele, de másvalaki máshol tart a feldolgozásban és felteszi a színpadra – mint a magáét. Kísértetiesen hasonló a jelenet, mint a tiéd, mintha a saját mondataidat hallanád vissza… Ilyenkor a másik ember feldolgozásán keresztül is gyógyulsz.
A pszichodrámában nagyon érdekes az, hogy a profi színész csoporttagok is pont olyan esetlenek, a saját drámájuk színpadán, mint bárki más.
Minden játék során valahogy az derül ki, hogy nagyon hasonlóak vagyunk amikor nagyon fáj, vagy nagyon nehéz valami…
És bár mindannyian mások vagyunk, de van jónéhány közös dalunk…