Te hogy vagy?

Én jól 🙂 És a legjobb benne, hogy ebbe az érzésbe a külvilági hullámzás alig hallatszik át…

Ez itt az én futócipőm. Március 18-án szerdán – bár sem hétfő nem volt, sem elseje – jó nagy kihagyás után újra futni mentem. Ti, akik szerettek futni, tudjátok, hogy ez a nagyon szerethető és nagyon utálható ritmikus monoton mozgás valamit mindig elindít az agyban is – ezt egyébként tudományosan is kutatják, de erről majd talán máskor. Szóval futni mentem, és mára állt össze a gondolataimból az, amit most megosztok veletek.

Régebben egy futás utáni flow-ban azt írtam, hogy valami újszerű érzés fogott el: valahogy „elégjó”-nak érzem magam. Hosszú küzdelmek után éreztem akkor úgy végre, hogy a helyemen vagyok, megérkeztem önmagamhoz. Elégedett tudtam lenni a futásommal úgy is hogy lassú voltam, és keveset bírtam. Elégedett voltam pálya(újra)kezdőként a munkámmal és ez az eufórikus érzés a futástól felszabaduló boldogság-hormonoktól átitatva továbbgyűrűzött, és magával húzott minden mást. Ismeretlen volt kicsit, de nagyon jó. Azt éreztem, hogy nagyjából mindenhol érzem belülről ezt az „elégjó”-ságot. És ami a legjobb az egészben: valahogy így is maradtam azóta!
A futás aztán volt hogy kicsit háttérbe szorult az életemben, és olyan is volt, hogy egészen intenzíven versenyekre jártam. Az idén ősszel, amikor jött a hideg, aztán esett is, volt hogy még a hó is, és fújt a szél, aztán dolgoznom kellett, amikor meg ráértem volna túl hideg volt, aztán megint esett, szóval mindig volt valami. De e hét szerdán leakasztottam a szögről a futócipőmet, nem vártam tovább az ideális időre, és mentem. Nem volt meleg, de legalább sütött a nap. Már az első lépések után, a lejtőn is éreztem, ahogy küzd a testem, úgyhogy kicsit lassítottam, és megbeszéltem magammal, hogy visszafelé az emelkedőre futást nem ma kezdem el. Azután csak úgy hagytam, hogy vigyenek a lábaim, és csak úgy hagytam, hogy jöjjenek a gondolataim…
Eddig, ha írtam itt valamit, azért írtam, hogy megosszam az örömömet Veletek, akik ismertek és tudtok velem örülni. Mostantól nem csak Nektek szeretnék írni. Úgy érzem, hogy van már annyi bátorságom, énerőm, önmagamba vetett hitem, hogy kilépjek az árnyékból a fénybe, és megosszam Veletek is akik még nem ismertek, azt amit gondolok, amiben hiszek – hátha Ti nem vagytok a külső körülményektől függetlenül elég jól… Nem, varázspálcám az nincs! De vannak dolgok, amik nekem működtek. Próbáljátok ki ti is! Például itt a tavasz, elő a futócipőkkel
Én elégedett voltam azzal, ahogyan elindult a pszichológus karrierem. Nem éreztem szükségét, hogy hirdessek, vagy a közösségi csatornákon megjelenjek, hogy honlapot készítsek, blogokat írjak. Hálás voltam és vagyok ma is azért, mert az elmúlt közel tíz évben sokan megtiszteltetek a bizalmatokkal, gondolom tudtam segíteni is, mert mindig küldtetek másokat is magatok után, néha többen is voltatok, mint szerettem volna. Ma is szeretem ezt a munkát. De amióta pszichológus lettem, arra készültem, hogy egyszer majd csoport terápiákat is tartsak. Azért, mert a saját bőrömön azt tapasztaltam, hogy nagyon hatékony módszer. Mióta rátaláltam a pszichodrámára, csak még erősebb lett ez a hitem. Van a csoportos formának egy olyan plusz megtartó, gyógyító ereje, amit az egyéni terápiákon nem lehet megteremteni. Ebbe szeretnélek most egy kicsit jobban beavatni benneteket…
Jelenleg az egyéni klienseim mellett fut két hétvégi és egy hétköznapi csoportom, és indulás előtt áll egy negyedik, hétköznapi csoport, amit Luczay Andrással indítunk. Mosz és a későbbiekben, hogy legyen elég jelentkező a csoportjaimba, jobban kell hogy láthassatok Ti is, akik még nem ismertek – ez adja az aktualitását ennek az újfajta megjelenésemnek. Ezért lépek most ki az árnyékból a fényre, és mutatom meg mostantól magam Neked is, ha kíváncsi vagy rám.
Szóval Te hogy vagy?
Ha szeretnél a külvilág hullámaitól függetlenül minél jobban lenni, menj el futni, jógázz minden nap, és keress egy pszichodráma csoportot – az enyémet, vagy másét!
… ha jól vagy, akkor pedig azért keress egy pszichodráma csoportot, hogy drámavezető lehess, hogy együtt minél többeket tudjunk ehhez az élményhez segíteni. Mert pszichodrámát vezetni, és játszani ez kettő a világ legjobb dolgai közül!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük